OVIBÓL AZ ISKOLÁBA - Hogy rendezzem be a szobáját?

Az oviból elballagott kisgyermek első osztályba szoktatása egy várakozásokkal és izgalmakkal teli időszak. A gyerekek bár nagyon várják, hogy mehessenek iskolába, a szülőket általában vegyes érzések töltik el ezzel kapcsolatban, hisz nem csak anyagilag nem mindegy, hanem úgy egyébként is stresszes, hogy megbírkózik-e a gyermek ezzel a feladattal. Vége a játékkal teli délelőttöknek és bizony délután is leginkább az agytornáé a főszerep. De hogy rendezzük ennek megfelelően a szobáját? Ebben segítünk kicsit.

Ne most szelektálj!

Megértjük, hogy az esetlegesen felmerülő hirtelen helyhiány, a sok könyv, füzet és egyéb kellékek miatt megijeszt, de NE MOST akarj megszabadulni a játékoktól. Ennek a szakemberek szerint pszichológiai hatásai vannak, az első osztály átmenetet képez az óvoda és iskola között. A gyermeked elő fogja venni azokat a játékokat, amikkel talán már hónapok óta nem játszott, így visszakapcsolódva a biztonságos gyermeki létbe. Annak ellenére, hogy iskolába menet nagynak érzi már magát, otthon még mindig csak egy kisiskolás. Javasoljuk, hogy alakíts ki egy játszósarkot, tárolóládával, így nem veszed el a szórakozás lehetőségét, de finoman jelzed, hogy bizony a szobájának elsődleges funckiója már nem csupán a móka. 

caleb-woods-ecruhwpiw7c-unsplash.jpg

(Fotó: instagram.com/calebwoods92)

Az iskolakezdés strapás dolog...

A szülőknek nyilván, hát még a kisdiákoknak! A 6-7 évesek nagyon fáradtan, ám tele élménnyel érnek haza az iskolából. Nagy hibát követünk el, ha nem járatjuk napközibe a gyermeket, ott délután elintéznek minden olyan házifeladatot, amiket kell, méghozzá közösségben, így érdemes kihasználni a lehetőséget, hogy mikor hazaér, kedvére játszhasson vagy pihenhessen. Erre érdemes kialakítanunk egy pihenősarkot, esetleg egy kreatív kis szegletet, ahol a játszószőnyegen, vagy asztalnál festhet, rajzolhat, kirakózhat.

Az íróasztal fontosságáról előző blogcikkünkben is írtunk már:

A gyerek SAJÁT BIRODALMA!

Amit úgy rendez be, ahogy neki tetszik, ahol ő a felelős a rendért és a rendetlenségért is. Kell a gyereknek egy saját birodalom, egy saját íróasztal és egy jól berendezett szoba.MIÉRT KÉNE SAJÁT ÍRÓASZTAL?Amint elkezdődik a tanév, gyorsan rádöbbenünk, hogy összement a lakás. Nincs hely a...


A kiegészítőkre ugyanaz vonatkozik, mint a játékaira

Ne akarjuk teljesen felforgatni az életét. A szobája még mindig az a pont, ahová biztonságba visszavonulhat, és első-második osztályba még sem a szőnyeget, sem a tapétát, sem a többi kiegészítőt ne bolygassok, ha csak a gyerek ezt külön ne kéri. Szülőként az a feladatunk, hogy a gyermekünk BIZTONSÁGBAN érezze magát.

(Forrás: csalad.hu)